A KÖVETKEZŐ 28 NAPOS FELÉPÜLÉSI PROGRAMUNK KEZDÉSI IDŐPONTJA: 2024. ÁPRILIS 27. SZOMBAT. A BEKERÜLÉSHEZ SZÜKSÉGES ÁLLAPOTFELMÉRÉSEKET FOLYAMATOSAN VÉGEZZÜK. IDŐPONT EGYEZTETÉS TELEFONON: HÉTFŐ-PÉNTEK, 09:00-17:00 KÖZÖTT.

Születésem után gyorsan

Ki vagyok én?

Születésem után gyorsan

Szerettek is azon nyomban.

Lelkes, szerény voltom miatt

Tanulásom hamar haladt.

Gimiben már változtam

Az italra rászoktam.

Nem mindenki járt úgy, mint én

Együtt inni, ez költemény.

Optimistán és merészen

Főiskola következett éppen.

Matek szakos voltam

A víz alkohol arányokat tudtam.

A laborban sav reakció

Társaimmal a matek kombináció

Túlbuzgó, de fásult voltam

Mikor az első egyes megkaptam.

Igényességem oda vezetett

Bennem a diploma érzés is meglett.

No de esküvő után máris

Csak az ital nyert most is.

Munka boldog beindulása

Türelmetlenségem forrása.

Rögtön katonásdit kellett játszanom

Sértődően mondtam ezt már unom.

Gondoskodó voltam nagyon

És a gyerekem jött másnapon.

Lelkes voltam éjjel-nappal

Utána meg az itallal.

Beszélgetés: be kell fejezni

Merészen segítséget kérni.

Nem sikerült ez idáig

Hisz az ital rám várt mindig

Bizakodó voltam azzal,

Hogy ne találkozzak vodka után aszúval.

Következetes döntést hoztam

Nyitott az italra már nem voltam.

Találtam egy menő helyet

Ahol felépülni lehet.

Magabiztosan dolgoztam,

Hogy a bizonyítványt megkapjam.

Köszönetet mondok őszintén

A stábnak és a társaimmal szintén.

Hűségesen megfogadom

Az absztinenciát megtartom.

Karcsi /60/

További vélemények

Születésem után gyorsan

Ki vagyok én? Születésem után gyorsan Szerettek is azon nyomban. Lelkes, szerény voltom miatt Tanulásom hamar haladt. Gimiben már változtam Az italra rászoktam. Nem mindenki

Elolvasom »