Szélfútta dombok közt egy kérdés hasít belém
honnan jöttem, hová tartok, vajon ki vagyok én?
Jin és Jank vagyok, fekete és fehér
ellentétek alkotta szélsőséges személy.
Nem vagyok rossz, de nem vagyok jó
egy valóságba kényszerített örök álmodozó.
Még múltam kísért, a jövőm hiteget
Dúl bennem félelem, lángoló szeretet.
Rövid életemben hosszú a bűnlista
Ki vagyok én? Egy józan alkoholista.
Köszönet!
Nehéz szülés volt, amíg burkomból kikeltem és hálásan köszönöm, hogy újjászülettem köztetek. Ti, akik olvassátok soraimat, kívánom, éljetek át mindazt a jót, ami ezzel a metamorfózissal jár, reményt egy szebb jövő érdekében. Visszatérve – remélem – 10, 20, 30 év múlva is szívesen visszaolvasom majd e sorokat, melyek bízom benne, visszahozzák a veletek – stáb és felépülő társaim – együtt megélt szép napokat.
Szeretettel:
Róbert /58/
Ki vagyok én? Eddig azt hittem tudom
míg el nem jött egyszer egy szörnyű alkonyon
a pillanat mikor rájöttem,
hogy végig hazudtam életem,
mióta, mint gyermek feleszméltem,
hogy sebzett kicsi énem megvédjem.
Jól csinálhattam, hisz mindenki elhitte,
hogy én vagyok a kedves kis emberke
okos, vidám, kedves, jófej,
aki mindig boldog és segít, ha kell.
Nem vette észre senki, hogy túl szép,
mit magamról mutattam ez a kép.
De, ami még rosszabb, hogy végig, oly sok évig
egyre jobban és jobban hittem benne én is.
Elfeledve lassan egykori önmagam
hamis érzelmekkel táplálva az agyam.
Segített ebben sok-sok fű és pia
kevés szép pillanat csupa szenvedés, rabiga.
kijutott ebből a környezetemnek is
hazugság, csalás pusztított, mint pestis.
Láttam rettegésem így csak nő, nem csökken
ezért kellett egyre, hogy mindenki szeressen.
Így dédelgettem hát félelmem, fájdalmam,
amit hoztam régről, ki tudja, hogy honnan
félelem, fájdalom: bennem vannak ezek.
De ha az enyémet, én ők nem lehetek.
Kivagyok akkor, aki látja, s felfogja mindezt
a tudat mely a létet átszövi is érez?
Ki vagyok én valóban? Talán csak a jóisten tudja, de bízok. Bízom benne: egyszer nekem is megmutatja. Jó utat.
Balázs /46/
