Ki vagyok én? Teszem fel e kérdést magamtól,
Balázs, alkesz, akinek senki sem parancsol,
Egy önfejű, önző állat vagyok,
Az is csoda, hogy láthatom még a napot.
Szép reményekkel indultam életem kezdetén,
Nagy tervekkel, kíváncsisággal az élet tengerén.
Eljött a nap mikor elváltak szüleim,
Ekkor mentek füstbe elképzelt terveim.
Egy egész világ szűnt meg bennem,
És lázadó faszfej lettem,
Kétségbeesésemben nem tudtam mit csináljak,
Hátat fordítottam az egész világnak.
Tinédzser koromban megjelent az alkohol,
Ekkor még nem tudtam, de vele együtt a pokol,
Eleinte oltári jó bulinak látszott,
De tudat alatt a személyiségemmel játszott.
A mindennapok is sokkal könnyebbek voltak vele,
De lassan semmi nem maradt a lelkemből, csak a helye,
Egy érzelmileg sivár emberré tett engem,
Nem csoda, hogy szerető társaim sorra elvesztettem.
Volt egy szerető feleségem, aki százszor legyen áldott,
ahány csillag az égen, annyiszor megbocsátott.
Ha nincs a függőségem, sose bántottam volna,
De nem számított semmi, csakis a vodka!
Érzéseim rég és nagyon mélyre eltemettem,
Félek attól, hogy egyszer újra lesz lelkem.
Félek attól, hogy mi lehet ott bent mélyen,
Félek attól, hogy fájdalmaim újra átélem.
Félek attól, hogy fogom e még valakinek csapni a szelet,
Félek attól, hogy mi lesz, ha valaki majd újból szeret.
Félek ezeket a sorokat leírni is,
Félek, hogy többé nem fogok már sírni.
Félek attól, hogy megőrjít a magány,
Félek, hogy többé nem leszek már vagány.
Félek, hogy ismét nem leszek a magam ura,
Félek, hogy sosem leszek már apuka.
Jelenleg egy terápiás kezelésen vagyok,
Bizakodva várok minden egyes napot.
Remélem, hogy lelkemben újra lángot gyógyulnak,
És remélem, hogy félelmeim egytől-egyik elmúlnak.
Nagyon köszönöm, hogy itt lehettem veletek,
Köszönöm a terápiát, csak így tovább gyerekek!!!
Balázs /34/
