Ki vagyok én?
Jó leszek és ügyes, segítek majd mindenkinek. El is voltam így, míg nem ért utol a baj. A legszomorúbb pillanat: édesapám itt hagyott. Összetörtem, fájt minden, még bele is betegedtem. Egyik csalódás után, jött a másik. De aztán életembe jött a nagy Ő! Szerelem és boldogság járt át. Jöttek a bulik, hétvégi itóka. Nagy bulizások már nem voltak elegek, kellett a család, gyerekek. A nagy Ő megkérte a kezemet. Volt nagy lagzi boldogság, gyerekek, ház mi kell más! Csak az életbe jöttek bukkanók, amik talán nem is voltak olyan nagyok, ahogy azt én gondoltam. Éreztem, hogy kell egy kis külső segítség, amivel ezt a feszkót enyhíteni szükség. Mindig több feladat, mindig csak kihívás, így egyre többet kellett a lazítás. A gyerekek nőttek, vállalkozások gyarapodtak, de én csak nem találtam benne kiutat. Éreztem, hogy itt baj lesz. Tehetetlen lettem tetteimmel szemben. Sokszor próbáltam, felhúzni magam a mélyből, de az ital nem engedett a szorításából. Kilátástalannak láttam helyzetem, mi lett a szép családomból? Egyre jobban gyötrődtem, hát volt előttem példa! Én mindig azt mondtam, hogy a családomat soha nem hagyom cserben. Zárult a kör befelé, mindenkit megbántottam, és nem tudtam úgy szeretni, mint ahogy kellett volna. Istenem segíts meg, mi vált belőlem? A teljes mélypont közepén, reménytelenül segítséget kértem. Kiabáltam a gödör aljáról, hogy vigyetek valahová, megadom magam! Most az új életem kapujában állok és sok szépet remélek és várom a kiegyensúlyozott szebb életemet!
Eszter /42/
Ki vagyok én?
Egy magzat, aki édesanyja szíve alatt fejlődik és mit sem sejtett arról, hogy a biztonságos burkot kívülről milyen befolyásoló hatások érik. Egy hároméves kisgyerek, aki egy vendégség végén kiissza a poharakból a maradékot, hiszen a felnőttek is ezt csinálják. Egy kis iskolás, akit állandóan máshoz hasonlítanak. Egy gimnazista, aki azért van éppen abban az iskolában, mert mások azt mondták, hogy jó suli. Aki elkezd dohányozni, nehogy kilógjon a társaságból, aki ugyanezen okból Németországban sörözni kezd. Egy dolgozó 18 éves, akit nem engedtek arra pályára, amit szíve szerint választott volna, és az egyetemre nem vettek fel, mégis boldog. Egy főiskolás fiatal, aki nem szereti az iskolát, de rábeszélték, hogy most már kezdjen magával valamit. Kötelességtudatból azért átveszi a diplomát. Egy szerelmes fiatal nő, aki boldog és csak 10 év után jön rá, hogy tévedés volt ez a kapcsolat. Egy dolgozó nő, aki kényszerből választ munkahelyet, ahol szorgalmasan dolgozik, de hét év után sikkasztással megvádolják. Egy összetört, megfásult, pánikrohamokkal küzdő 30-as, akit a gyógyszerek és az új szerelem ment meg. Egy boldog 40-es nő, akinek van párja, bár sokat van egyedül, de mégsem magányos, van állásra, lakása autója. Egy 50-es nő, aki megpróbál mindenkinek és mindennek megfelelni. Aki nem tud nemet mondani, aki elfáradt és kimerült, aki már kevés dolognak tud örülni, csak gyalogol és gyalogol, egyre lassabban. Egy 54 éves alkoholista, aki már magányos de már tudja, hogy mégsincs egyedül. Aki lassan kezdi megismerni magát, aki fél a változástól, de az új élet reménye erőt ad neki. Tiszta szívből köszönöm a felépülő ház segítőinek és a társaimnak, hogy újra tudok nevetni.
Hédi /54/