Ki vagyok én?
Csupán csak porszem a világ homok tengerén
vagy apró fény csillanás a tenger Fodor felszínén?
Inkább csak Mormota egy barlangüregben
vagy talán szorgos hangya egy paradicsom szigeten?
Mikor éppen, hogy látom a világot;
bódult álomban úszva kivirágzott,
nagy szárazságban kúszva leigázott.
Ki vagyok én, kinek ez hiányzott?
A döntés mindig ott volt a kezemben,
de helyette én csak az üveget kerestem.
Azt a tömény mámor szirupot,
ami számomra boldogságot hozott.
Csupán csak múló öröme a mormotának,
cseppnyi nyugtató gyógyszer a hangyának.
Melynek mámora elmossa a homokszemet
általa nem csillog többé napsugár a tenger felett.
Ki vagyok én, ki ezzel játszik?
Életében csupán csak túl sokat hibázik.
Az ki csak a mámorban lát virágot,
ezzel teremtve maga körül szárazságot.
Hosszú, szélviharos út a felismerés,
akár a mormotának álmából a felébredés.
Csupán csak felépülni a hangyabollyal,
fotoszintetizálni tündöklő virágokkal.
Ki vagyok én? Aki dönthet az élet vízen.
Mormota, ki az eső utáni szivárvány csodája,
vagy hangya, aki lábacskáit felhőről lóbálja.
Kiknek az élet vize a mámor
és nem a keserű a pohárból!
Később felhők mögül rám fény sugárzott
talpam alatt a Föld stabillá vállott.
Felettem csupán csak a nap ragyogott,
amely megmutatta ki én igazán vagyok.
Csillogó egyedi porszem a milliókból,
egy kis szorgos hangya a bolyból.
Egy Mormota, ki előbújt nagy sokára,
egy alkoholista, ki a világnak csodája.
Szavakkal kifejezhetetlen hálám a Felépülő ház, Lovizer család, stábtagok, sorstársaim felé! Örök szeretettel:
Noémi (30)
