A KÖVETKEZŐ 28 NAPOS FELÉPÜLÉSI PROGRAMUNK  KEZDÉSI IDŐPONTJA: 2024. NOVEMBER ELSŐ HETE.

A BEKERÜLÉSHEZ SZÜKSÉGES ÁLLAPOTFELMÉRÉSEKET FOLYAMATOSAN VÉGEZZÜK. IDŐPONT EGYEZTETÉS TELEFONON: HÉTFŐ-PÉNTEK, 09:00-17:00 KÖZÖTT.

Kedves felépülő társak!

Amikor március 23-án megérkeztem ide csak azt reméltem, hogy maradhatok és elkezdhetem a programot. Azt sem nagyon tudtam, hogy hol vagyok, és miért, annyit tudtam, hogy kell valami külső segítséget kérnem, mert bele fogok dögleni az életmódomba, amit akkor folytattam. Maradhattam. Eleinte csak néztem ki a fejemből, a csoportokon és a filmek alatt és nem értettem, hogy mit keresek én itt. Szépen lassan rájöttem. Ma a 28. napon egy egészséges veszélyérzettel és sok-sok tanult módszerrel, valamint új ismerősökkel, barátokkal térek vissza a való világba. Úgy érzem elindultam egy úton, amit nekem kell tovább járnom, de nem egyedül.

Soraimat az egyik itteni munkám utolsó gondolatával zárnám:

„A végén már feladta,
Az alkohol bekapta!
Utolsó nap jött két angyal,
Alányúltak erős karral!

A többi már rajta múlik,

Józanodik vagy kimúlik!!!”

Kívánok minden társamnak sok-sok józan 24 órát és őszinteséget. Köszönöm szépen az önzetlen segítséget!

Gergő (34)


Drága Barátaim!

Azért mertem ezt a megszólítást használni, hiszen több 1 millió olyan ember él a világon, aki Alkoholbeteg. Józan alkoholisták, ezért a barátaim. Amikor ezeket a sorokat olvasod, te is jó úton jársz! Ezúton is szeretném hálámat kifejezni a szakembereknek, felépülő társaimnak, hogy segítettek megpakolni a szerszámosládámat.

Ezeket a sorokat pedig jól jegyezd meg: „Ha nem iszom, józan leszek, ha józan leszek, jobban leszek.”

Krisztián (44)

További vélemények