Hálásan köszönöm, hogy oly sok embernek, köztük a páromnak is vissza tudtátok adni a boldog ital nélküli szabad élet megélésének lehetőségét! Köszönöm, hogy megmutatták nekünk az utat a józanság felé, amelyet azóta is járunk!
Én egy olyan férj vagyok, aki nemrég még minden erejével igyekezett az élete párját az ivástól eltántorítani. Több évtizede tartó házasságunk első és nagyobb részében semmi problémát nem okozott az alkohol életünkben. A problémák az utolsó 5-6 évben kezdődtek és ezen időszak vége felé már teljesen kezelhetetlenné váltak. A Felépülők házat én találtam meg az interneten, amikor már konkrétan egy bentlakásos felépülési programot kerestem a sok korábbi sikertelen józanságért megtett egyéb kísérletezések után.
Azért említem a kísérletezést, mert korábban volt sok egyéni családon belüli próbálkozásunk, addiktológiai szakkonzultánssal együtt dolgozásunk, pszichológussal együttműködésünk, melyek sajnos nem nyújtottak megoldást a problémára, nem vezettek el a józanság eléréséhez. Ekkortájt már konkrétan elhangzott a feleségem szájából az is, hogy mivel nem tud önerőből leállni az ivással, akkor inkább zárják be, ha ez kell hozzá, hogy ő visszakaphassa józan életét, mert így az alkohol rabjaként már nem akar tovább gyötrődni.
A honlapon leírtak már eleve bizakodásra adtak okot, bár az ott olvasottak ellenére a felépülők statisztikája számomra akkor hihetetlen volt. Erős fenntartással fogadtam. Ennek ellenére mégis valami hatodik érzék által vezérelve, a program mellett döntöttünk. Jól tettük.
A program sikerességével kapcsolatosan az első számomra optimizmusra adó jel a beköltözést megelőző kötelező beszélgetés/állapotfelmérés alatt történt. Itt tulajdonképpen elbeszélgetnek az alkoholistával, majd az erre szánt idő második felében behívják a hozzátartozót is. Hát én ott toporogtam az ajtó előtt a félidő letelte után igen sokáig, már a fülemet is igyekeztem az ajtóra tapasztani, hogy megtudjam, mi történhet bent, mert csak nem akartak behívni. A korábbi tapasztalásaim alapján attól tartottam, itt is (mint az eddigi pszichológusok és ilyen-olyan szakemberek által nyújtott konzultációk során) újra elutasításba burkolódzik a feleségem, és akkor van igazán nagy baj, mert onnantól kezdve végleg nem tudom hogyan tovább. De egyszer csak behívtak. Fura nyugodt volt a légkör, majdhogynem vidám. Nem feszegettem. Rátértünk a részletekre: érkezés, mit kell vinni, mit nem stb. Hazafelé úton a kocsiban feszültségem takargatva kérdeztem a feleségem arról, hogy mi a fenéről tudtak olyan sokat beszélni, hogy engem kvázi majdnem elfelejtettek behívni. Erre csak röviden annyit mondott vidám hangnemben, Dániellel átbeszéltük ki hova dugta a piát, ki mennyire volt kreatív annak érdekében, hogy amikor a hozzátartozók razziát tartottak mindig maradjon vésztartalék. LOL. Jó volt megélni azt a pillanatot, amikor a feleségem képes volt életében először őszintén beszélni valakivel az alkoholizmusáról.
A Felépülők házban szerencsére nem csak az alkoholistával foglalkoznak, hanem a hozzátartozóikkal is. Itt ismertem meg azt, hogy az alkoholizmus egy betegség. Részletes iránymutatást kaptam arról, hogyan álljak társként az én szeretett alkoholistámhoz, a betegségéhez, és ami a legfontosabb, hogyan álljak hozzá a gyógyulásához. Mit tegyek, pontosabban (ez bármilyen meglepő is így elsőre) inkább mit ne tegyek, hogy felépüljön és a józanságát meg is tudja tartani. Én, Isten látja lelkemet, igyekeztem tiszta szívemből minden erőmmel segíteni, megmenteni őt, de minden erőfeszítésem ellenére az út mégis folyamatosan lefelé vezetett, s a vége felé már egyre gyakrabban egyre nagyobb problémát okozott az alkohol.
A felépülési program ideje alatt egy hozzátartozóknak rendezett úgynevezett “családi napon” végre megtudtam, hogy az egyre aktívabb ivási szakaszban tanúsított hozzáállásom inkább a párom alkoholizmusát tartotta fent mintsem a józanodását segítette volna elő.
A felépülés kezdete óta több mint másfél év telt el és a józanság azóta is fennmaradt. Családunkba mára újra jelen van a boldogság.
A Felépülők ház szakmai stábja se az én drága alkoholistámnak, se nekem nem engedték el a kezünket. Évente több személyesen meglátogatható szakmai napot és programot biztosítanak számunkra. Mindezek mellett ott vannak az általuk fenntartott online csoportok, csoportos foglalkozások is. Ez a sok online elérhető és folyamatosan frissülő információ nem csak a megszerzett tudásunk szinten tartását segítik elő, hanem újabb és újabb tudást és tapasztalatot szerezhetünk a józanság megtartása érdekében.
A felépülés óta rengeteg érintettel volt módon megismerkedni, beszélgetni. Személyes tapasztalatom és véleményem az, hogy sok alkoholista párja sajnos nem tudja segíteni az ő felépülésüket, mert vagy eleve elhatárolódnak az ő alkoholistájuk józanságért megtett cselekedeteitől, de vannak olyan hozzátartozók is, akik alapvetően még azt se fogadják el, hogy az alkoholizmus egy halálos betegség. No és vannak azok, akik a túlzásba viszik segítő-, támogató-, megmentő, stb. szándékukat, ezáltal akaratlanul is fenntartva egy olyan környezetet, mely nem segíti elő a kijózanodást, illetve a józanságnak a megtartását. Örülök, hogy én már nem ezek közé tartozom.
Mi szerencsések vagyunk, mert ezt a programot választottuk. Akkor még nem is sejtettük, hogy a felépülési programhoz jár majd egy ilyen nagyszerű vidám közösség is. Mert ahogy Sándor Pál Ripacsok c. filmjéből Garas Dezső és Kern András is megénekelte: “Egyedül nem megy……….”
Minden kedves felépülni szándékozó és már felépülő alkoholistát és természetesen a sok tanulásra is hajlamos hozzátartozókat szeretettel ölel egy újra boldog férj!
“Ha elveszíteném a lelki békém, itt mindig megtalálom “
Gábor
