Ki vagyok én? Most még nem tudom,
Épp születek egy tavaszi hajnalon.
Hogy is tudnám még? Hisz oly tiszta vagyok, csak
egy dolgot érzek, öleljetek és én itt maradok.
Maradok, mert érzem, hogy szeretnek és etetnek,
Nem is kell még több az én gyermeteg lelkemnek.
Nem is vágyom én még másra hisz oly sokat jelent ez nekem,
Csak azt érzem ettől függ az én életem.
Hamar a pólyából kinőve, és saját lábamon megállva,
függőségem keresem mások otthonába.
Igaz otthonra sehol sem találok,
Ezért hamar más függőséget kreálok.
Úgy néz ki vigasztaló barátra leltem,
Ki megérti, és vigasztalja szomorú lelkem.
Belül érzem, igazából nem erre vágytam
Másra lenne szükségem,
Most már hiába harcolok, nem enged el függésem.
Elején jó barát volt ki megértett, és jó kedve derített,
Ma már csak egy kínzó ellenség lett.
De nem hagyom, hogy legyőzzön és tönkre tegye lelkemet,
Mert újra tiszta vagyok és újra írom tervemet.
Ki vagyok én? Most már tudom, mert újjászülettem egy hűvös hajnalon.
Ricsi /45/
Ki vagyok én?
Jó kérdés. Még nem tudom,
mert nincs viszonyítási alapom
magamhoz.
Ami viszont van az az,
hogy gyerekkoromban élveztem az életem,
Futkároztam, színészkedtem
és szerettem a csapatmunkát,
erre tisztán emlékszem.
Hogy hol romlott el, nem kívánom keresgélni,
de nem szerettem már így az elmúlt 16 évemben élni.
Ezért is jöttem ide.
Hogy visszatérhessek ahhoz a Zolóhoz,
aki még szerette az embereket
és nem megvetette őket.
Ahhoz a Zolóhoz, aki örökmozgó volt
és nem egy botladozó részek.
Ahhoz a Zolóhoz, aki még önként csinálta a szaltókat,
fejen állt, és breakelt, nem pedig az, aki egy felesért letérdelt.
Ahhoz a Zolóhoz, aki lelkileg
sebezhetőbb volt, mint társai,
s bár ezt akkor tragédiaként élte meg,
most mégis azt mondom: erre volt szüksége.
Szerettem és szerettettem,
szívből féltem, szívből reméltem.
És hittem is, már akkor is.
Rájöttem, hogy már akkor kreáltam
egy saját felfogásom szerint Isten
fogalmat, kit elfeledtem.
Segíteni másokon,
tiszta szívből, feltétel nélkül.
Ez tehát az alapom:
kicsit verses, kicsit nyerses
Icipici romantika, túláradó kaotika.
Szóval ki vagyok én? Nem tudom.
Ami biztos, az viszont:
én soha többet nem iszom!
Gin nélkül fogyasztom a Tonicom.
Megvetem én a bort, a sört,
Nem kérek még egy kört!
Azt már ismerem, azt toltam,
így is csoda, hogy nem fekszem holtan,
és már látom,
“hogy a porban, hol lelket és göröngyök közt bor toltam, mégiscsak egy nagy és ismeretlen úrnak vendége voltam.” (Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség részlet)
Zoltán /31/
